Körülöttem minden nedves volt. Az eső megállás nélkül
szakadt, és összekeveredett az arcomon folyó könnyekkel. Kezemet ökölbe
szorítottam és mérgemben az aszfaltra csaptam. Beleharaptam az ajkamba és
tehetetlenül döntöttem hátra a fejemet.
- Hát itt vagy! – szólalt meg valaki mögöttem. – Már azt hittem nem foglak megtalálni, kiscicám.
- Nem vagyok a kiscicád. – kiabáltam rá és felpattantam a járdaszegélyről.
- De, hát miért? Úgy szeretnék veled játszani… Kiscicám. – lépett oda hozzám és végig simított az államon. Megráztam a fejem és hátrálni kezdtem.
Hirtelen fényszórókra láttam a szemem sarkából és egy kezet az enyémen, ahogy elránt a közeledő fénypontok elől. Kemény mellkasának csapódtam és az egész testem az övéhez simult.
- Hagyj! – emeltem fel a hangomat és kitéptem magam a karjai közül. Rögtön futásnak eredtem. A cipőm hangosan kopogott, ahogy szaladtam. Néhány hajszálam a homlokomra tapadt az orromon végig folytak az esőcseppek. Kisimítottam a tincseket a szememből. Gyorsan bevettem egy kanyart, majd megtorpantam. Zsákutca. Lassú léptekkel mentem tovább. A hátamat neki vetettem a falnak és zokogva csúsztam le a földre. Belefúrtam az ujjaimat a hajamba.
Teljesen kétségbe estem. Csak ültem ott a földön, a testem néha-néha megrázkódott. Sikítani akartam… a szívem a torkomban dobogott és egyre szaporábban vettem a levegőt.
- Hé… - kezdte volna valaki, de azonnal felpattantam és megpróbáltam elmenekülni mellette. A félelem teljesen átjárt. Ahogy mellé értem elkapta a karom.
- Hagyjon békén! – könyörögtem és ismét ökölbe szorítottam a kezem, majd azzal kezdtem ütögetni a mellkasát. – Kérem…
- Hé… nyugalom. Nem akarlak bántani. – mondta bársonyos hangján és a másik karomat is elkapta. Neki lökött a falnak és mélyen a szemembe nézett. – Minden rendben lesz! Csak mondd el mi történt. Láttam azt a férfit. Mit csinált veled?
- Bántani akart… - nyílt tágra a szemem.
- Nincs semmi baj. – suttogta és magához ölelt. – Nincs semmi baj. Minden rendben.
- Honnan tudjam, hogy bízhatok benned? – húzódtam el tőle.
- Nem foglak bántani. – a tenyerét az arcomra rakta és hüvelyk ujjával végig simított rajta. A szeme megbabonázott, pupillája kitágult, de az íriszének zöldje még így is látszott. – Ne aggódj…
- Félek… - suttogtam, a testem megfeszült. – Kérlek, engedj el!
- Rendben. – mondta lehajtotta a fejét és hátrébb lépett. – Sajnálom.
- Nem… én… csak… - dadogtam, kezdet nagyon sok lenni ez az egész. Elindultam hazafelé, bárha jobban bele gondolok nem is tudom, merre van az. Kapkodni kezdtem a levegőt, azt is egyre hangosabban is felületesebben. Egyre lassabban sétáltam, nem tudtam merre menjek így csak botorkáltam. Egy idő után szédülni kezdtem. A látásom elhomályosult és két kéz érintését éreztem a derekamon.
- Lélegezz lassabban, mert el fogsz ájulni! – súgta valaki a fülembe. – Csak nyugodtan! Hátravetettem a fejemet, hogy felnézek rá.
- Jól vagy? – kérdezte.
- Nem! – ismertem be.
- Így nem engedlek el! – figyelmeztetett. – Olyan hideg a bőröd, meg is fázhatsz. Gyere velem!
- Hmm… - dünnyögtem és engedtem, hogy arra vigyen, amerre csak akar. - Hova megyünk?
- Hozzám. – válaszolta, a hangján hallatszott, hogy mosolyog.
- Miért? – kérdeztem halkan.
- Mert… - tartott drámai szünetet. – nem tudom, hol laksz és a jelek szerint nem találsz haza innen, mert fogalmad sincs hol vagy.
Elhúztam a számat végül is igaza van.
Nem sokára már egy autóban ültem egy vad idegen ember mellett, aki fogalmam sincs hova megyünk. Na, ezt jól megcsináltam, megszabadultam az eszelős volt barátomtól erre…
Mikor felébredtem egy ágyban feküdtem. A napsugarak a fehér anyagon táncoltak és egy férfi ült nem messze tőlem.
- Csipkerózsika. Jobban vagy? – kérdezte és odajött hozzám. Beszédre nyitottam a számat, de fájdalom hasított a torkomba a kezemet rögtön odakaptam. Megráztam a fejemet és minden izmom összerándult.
- Nem. – suttogtam. – Nem vagyok, jól!
- Megfáztál. Szeretném, ha tudnék segíteni… és, ha itt maradnál, amíg felépülsz.
- Bele csöppentem a Büszkeség és Balítélet-be. Hurrá. – mondtam halkan.
- Nagyon humoros.
- Tudom. – mosolyodtam el. – Hozol nekem húslevest?
Tágra nyíltak a szemei és megsimogatta az arcomat. Kicsit közelebb
hajolt hozzám.- Hát itt vagy! – szólalt meg valaki mögöttem. – Már azt hittem nem foglak megtalálni, kiscicám.
- Nem vagyok a kiscicád. – kiabáltam rá és felpattantam a járdaszegélyről.
- De, hát miért? Úgy szeretnék veled játszani… Kiscicám. – lépett oda hozzám és végig simított az államon. Megráztam a fejem és hátrálni kezdtem.
Hirtelen fényszórókra láttam a szemem sarkából és egy kezet az enyémen, ahogy elránt a közeledő fénypontok elől. Kemény mellkasának csapódtam és az egész testem az övéhez simult.
- Hagyj! – emeltem fel a hangomat és kitéptem magam a karjai közül. Rögtön futásnak eredtem. A cipőm hangosan kopogott, ahogy szaladtam. Néhány hajszálam a homlokomra tapadt az orromon végig folytak az esőcseppek. Kisimítottam a tincseket a szememből. Gyorsan bevettem egy kanyart, majd megtorpantam. Zsákutca. Lassú léptekkel mentem tovább. A hátamat neki vetettem a falnak és zokogva csúsztam le a földre. Belefúrtam az ujjaimat a hajamba.
Teljesen kétségbe estem. Csak ültem ott a földön, a testem néha-néha megrázkódott. Sikítani akartam… a szívem a torkomban dobogott és egyre szaporábban vettem a levegőt.
- Hé… - kezdte volna valaki, de azonnal felpattantam és megpróbáltam elmenekülni mellette. A félelem teljesen átjárt. Ahogy mellé értem elkapta a karom.
- Hagyjon békén! – könyörögtem és ismét ökölbe szorítottam a kezem, majd azzal kezdtem ütögetni a mellkasát. – Kérem…
- Hé… nyugalom. Nem akarlak bántani. – mondta bársonyos hangján és a másik karomat is elkapta. Neki lökött a falnak és mélyen a szemembe nézett. – Minden rendben lesz! Csak mondd el mi történt. Láttam azt a férfit. Mit csinált veled?
- Bántani akart… - nyílt tágra a szemem.
- Nincs semmi baj. – suttogta és magához ölelt. – Nincs semmi baj. Minden rendben.
- Honnan tudjam, hogy bízhatok benned? – húzódtam el tőle.
- Nem foglak bántani. – a tenyerét az arcomra rakta és hüvelyk ujjával végig simított rajta. A szeme megbabonázott, pupillája kitágult, de az íriszének zöldje még így is látszott. – Ne aggódj…
- Félek… - suttogtam, a testem megfeszült. – Kérlek, engedj el!
- Rendben. – mondta lehajtotta a fejét és hátrébb lépett. – Sajnálom.
- Nem… én… csak… - dadogtam, kezdet nagyon sok lenni ez az egész. Elindultam hazafelé, bárha jobban bele gondolok nem is tudom, merre van az. Kapkodni kezdtem a levegőt, azt is egyre hangosabban is felületesebben. Egyre lassabban sétáltam, nem tudtam merre menjek így csak botorkáltam. Egy idő után szédülni kezdtem. A látásom elhomályosult és két kéz érintését éreztem a derekamon.
- Lélegezz lassabban, mert el fogsz ájulni! – súgta valaki a fülembe. – Csak nyugodtan! Hátravetettem a fejemet, hogy felnézek rá.
- Jól vagy? – kérdezte.
- Nem! – ismertem be.
- Így nem engedlek el! – figyelmeztetett. – Olyan hideg a bőröd, meg is fázhatsz. Gyere velem!
- Hmm… - dünnyögtem és engedtem, hogy arra vigyen, amerre csak akar. - Hova megyünk?
- Hozzám. – válaszolta, a hangján hallatszott, hogy mosolyog.
- Miért? – kérdeztem halkan.
- Mert… - tartott drámai szünetet. – nem tudom, hol laksz és a jelek szerint nem találsz haza innen, mert fogalmad sincs hol vagy.
Elhúztam a számat végül is igaza van.
Nem sokára már egy autóban ültem egy vad idegen ember mellett, aki fogalmam sincs hova megyünk. Na, ezt jól megcsináltam, megszabadultam az eszelős volt barátomtól erre…
Mikor felébredtem egy ágyban feküdtem. A napsugarak a fehér anyagon táncoltak és egy férfi ült nem messze tőlem.
- Csipkerózsika. Jobban vagy? – kérdezte és odajött hozzám. Beszédre nyitottam a számat, de fájdalom hasított a torkomba a kezemet rögtön odakaptam. Megráztam a fejemet és minden izmom összerándult.
- Nem. – suttogtam. – Nem vagyok, jól!
- Megfáztál. Szeretném, ha tudnék segíteni… és, ha itt maradnál, amíg felépülsz.
- Bele csöppentem a Büszkeség és Balítélet-be. Hurrá. – mondtam halkan.
- Nagyon humoros.
- Tudom. – mosolyodtam el. – Hozol nekem húslevest?
- Komolyan kinézed belőlem, hogy levest tudok főzni? – súgta a fülembe. – Csak, mert nem tudok. – nevetett. Az ujját végig futatta az államon, a nyakamon és a kulcscsontomon, beleremegtem az érintésébe. Összerezzentem és elnyíltak az ajkaim. – Pihenj, csinálok teát.
Bólintottam és szomorúan néztem utána, ahogy kiment a szobából.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése